Közös Főzés

Közös Főzés

A ’VEC Sharing’ projekt keretében a szakács/pék/cukrász tanulók csereprogramjának első megvalósítására kétszer egy hét időtartamban, 2018. szeptemberének utolsó két hetében került sor (2018. szeptember 17-21. és szeptember 24-28.), amely során a kaproncai Obrtnička Škola látta vendégül a Nagybajomi Kolping Katolikus Szakközépiskola és Kollégium 18 főből álló csoportját (16 szakács/cukrász/pék szakirányos tanuló és két fő kísérő tanár). A csereprogram a résztvevő intézmények oktatói által előre elkészített szakmai program alapján zajlott le. A magyar diákoknak szóló program elmélet ismeretek átadását, azok gyakorlatban történő megvalósítását, gyárlátogatásokat és kulturális-szabadidős programokat is tartalmazott. A Kaproncán megvalósult csereprogramot követően a magyar iskola Nagybajomban fogadta a horvát csoportot (10 fő szakács/pék/cukrász szakirányos tanuló és 5 fő kísérő tanár) október 09-13 és október 15-19 között, melyet szintén előre elkészített szakmai program, ill. gyárlátogatások és szabadidős tevékenységek tarkítottak.

2018.10.19.- én pénteki napon került sor a horvát-magyar cserediák program zárórendezvényére, a közös sütésre-főzésre. A sütés-főzés minden csínját-bínját ismerő két szakoktatónk Héjjas András és Ivók Tamás otthonról hozott bográcsban és tárcsán sütötte a finomabbnál finomabb húsokat és csülköt. Legnagyobb örvendettünkre a horvát-magyar diákok mind az ételek előkészítésében, mind elkészítésében elöl jártak. Még a gyorsan jött zivatar sem lohasztotta le a kedvüket. Természetesen iskolánk összes pedagógusa lelkesen segített, részt vett ebben a csodálatos programban. Igazgatónk, Laki-Lukács Péter meghívta külön erre a napra a horvát iskola igazgató urát, Zlatko Martic-ot, és Sasa Seretint, a projekt felelősét. Az ebédet két külön tanteremben tálaltuk fel, az egyikben voltak a diákok, a másikban a pedagógusok, vezetők. Laki-Lukács Péter igazgató úr köszöntötte a horvát vendégeket, összegezte a projekt érdemeit és reményét fejezte ki abban, hogy a két iskola sikertörténetének lesz még folytatása. A közös főzés és ebéd után az érzelmes, öröm és fájdalom könnyektől sem mentes elbúcsúzkodás következett. Összességében elmondható, hogy egy szép, tartalmas, élményekben gazdag napot töltött el a projektben résztvevő horvát és magyar diákok.

Az eseményen készült képek: